Nem tudok és nem is akarok más nevében beszélni és a szexuális bántalmazásnak is sok féle formája van. Gyerekek is különbözőek és másképp élnek meg dolgokat. Az erőszakos és fájdalmas bántalmazás, sokkal intenzívebben hat ki a gyerek viselkedésére, hisz ez még egy felnőttnek is komoly trauma. De mi van akkor, ha a bántalmazás nem jár testi fájdalommal és egy olyan ember a bántalmazó, akiben a gyerek maximálisan bízik és még szereti is?

Szakemberek mondják, hogy a szexuális bántalmazásra utaló jelek ezek:  

•  1. A gyermek szokatlanul félénk, riadt, túlérzékeny a környezeti hatásokkal szemben. 
•  2. Bizalmatlan, különösen a közelállókkal szemben, fél a szülőtől.  
•  3. Különös félelem bizonyos személyektől, vagy bizonyos típusú emberektől.  
•  4. Alvászavarok, evészavarok, regresszív viselkedés (alacsonyabb életkornak megfelelő viselkedéshez való visszatérés, pl: újjszopás,ágybavizelés stb.).
•  5. Kivonulás, mindenen kívülmaradás, elutasítás.  
•  6. Koraérett magatartás, droghasználat, depresszió, bűntudat, szégyenérzet.  
•  7. Váratlanul bekövetkező változások a viselkedésben, öngyilkossági késztetés, kísérlet.
•  8.  Gyenge kapcsolat a kortársakkal, barátokkal, kapcsolatépítési képtelenség.  
•  9. Koncentrálási, tanulási nehézségek, iskolai teljesítmény hírtelen hanyatlása, váratlanul gyenge teljesítmény..           Miközben olvastam ezeket a pontokat, elgondolkodtam, hogy rajtam ugyan miért nem voltak jelen ezek?  Itt jött a felismerés....   Nem úgy éltem meg ezt a bántalmazást akkor, mint ami valójában. Miért nem? Elárulom.

Nem féltem, nem volt bennem félelem, hisz bíztam benne, szerettem, felnéztem rá. Miért is féltem volna? Nem okozott testi, fizikai fájdalmat (akkor...)  Azt sem tudtam mi az, amit csinál, hisz "csak" játék volt. Nem tudtam, hogy ez rossz dolog, hogy nem szabad, hisz nem mondta sosem, hogy nem beszélhetek róla.

Nem féltem, mert egy olyan " emberről" beszélünk, aki elvileg megóv engem, akit szerettem, aki megvígasztalt, ha bánatom volt. Miért is kételkedtem volna a gyermeteg lelkemmel pont ebben a személyben, aki sose bántott?

Nem okozott fizikai fájdalmat, mert amit csinált, azt úgy tette, hogy nefájjon. Minden kisgyerek szereti, ha simogatják a szülei és a kis tiszta lelkük nem is gondolná, ahogy én sem gondoltam akkor, hogy ez ne tartozna bele a szülői szeretetbe, hogy ezt nem szabadna. Hisz honnan is tudhattam volna, mikor fogalmam sem volt a szexualitásról, nem tudtam akkor, hogy ez valójában mi is.

Nem tudtam, hogy amit csinál az rossz! Nem tudtam mit csinál, viszont jó érzés volt amikor simogatott. A gyerekek nagyrésze szereti a simogatást, főleg a szülőktől, de nem tudják sajnos, ahogy én sem tudtam, hogy az már nem normális viselkedés egy szülő részéről, ha a fenekét vagy punciját/fütyijét simogatják. A simogatás jó érzést keltett, nem voltam vele tisztában, hogy ez rossz, mint ahogy biztos vagyok benne, hogy rajtam kívül sokan voltak/vannak ezzel így.

Nem volt titok! Egyszer sem mondta, hogy nem szabad róla beszélni, nem tett rá utalást sosem, hogy ez a mi titkunk. Sosem mondta azt, hogy ezt el ne mondjam senkinek.

Szimplán egy kisgyerek voltam, aki épp a világ felfedezésében volt nyakig ahol számtalan új és új dolog tárult elém. Honnan is sejthettem volna, hogy ez rossz dolog, mikor semmit sem tudtam róla. Azt hittem ez is valami új dolog, amit most kezdünk "játszani". Mert játéknak hívta. Akkor kezdődött a  kellemetlen érzés bennem, amikor előkerült a hímtagja is. Elmondta, hogy ez is a játék része, nem bánt. Ezzel is megsimogat. Itt már kellemetlenül éreztem magam, miért dörzsöli hozzám azt, ahol pisil? Egyre nagyobb lett, amit azzal magyarázott, hogy jólesik neki, ahogy nekem is a simogatás. Nem értettem, összezavarodtam, de nem mertem ellenkezni, valahogy nem is tudtam. Nem fájt, nem tette belém. Odadörzsölte folyamatosan, egyre gyorsabban, ami már fura érzés volt. Nem tudtam, nem értettem. Addig dörzsölte amig remegni nem kezdtem, majd elvette és húzogatni kezdte, amig nem jött belőle valami. Megijedtem, moccanni sem mertem. Berakott a kádba és mondta, hogy zuhanyozzak le, mert elkésünk az óvodából.

Emlékszem, egyszer a játszótéren két néni beszélgetett, hogy bezártak a rendőrök egy bácsit, mert a lányát molesztálta. Pillanatra meghökkentem. Odamentem és megkérdeztem, hogy mi az a molesztálás? Azt mondták, addig jó amíg nem tudom, nagyon rossz és fájdalmas dolog. Jaaaaa értem, akkor ez más, hisz nekem nem fájt, semmi ilyesmi. Emlékszem, szülők sokszor mondták a gyerekeknek, "Az nem jó, nem szabad!" De hát ez rossz nem volt, csak kellemetlenül fura. Tehát itt ez annyiban is maradt bennem.

Rádöbbenés...

Az a pillanat és érzés, ami akkor kerített hatalmába, mikor rádöbbentem, hogy tulajdonképpen akkor mi is történt velem, hát nem kívánom senkinek. Szégyen, undor, meggyalázás, döbbenet, csalódás....egy világ összeomlása. Amikor tudatosult bennem, hogy ez igen is rossz dolog volt, hogy bántott, hogy megbecstelenített, nem is volt annyira fájó, mint amikor azt éreztem, hogy még a bűntársa is lettem, hisz hagytam. Persze, mit is tehettem volna? Ezt már felnőtt fejjel tudom. De akkor, mikor erre rájöttem, még nem tudtam. Kezdtek fizikai fájdalmaim lenni, szinte az is fájt, ha én értem a saját bőrömhöz. Elbújtam egy hamis kép mögé, amit kialakítottam, hogy nefájjon, hogy ne is emlékeztessen rá semmi, hogy mit művelt. Egy hamis képet, egy jó, egy megbízható és szerethető "apáról". 

Mostmár tudom, hogy ezek az ő szégyenei, ezek az ő gaztettei és semmit sem tehettem volna akkor, hisz eleve az erőviszonyok is messze nem voltak egyenlők. Már tudom, hogy nem bűntárs voltam és nekem semmi szégyellnivalóm nincsen. Sőt, igen is beszélni kell róla, mert úgy gondolom, sokan eltemetik akikkel ugyan ez történt és ez nem jó. Sok problémát okozhat egy ilyen fel nem dolgozott, ki nem beszélt, meg nem értett, meg nem gyászolt trauma. Nem szabad hagyni, hogy ezt bárki bűntetlenül megússza. Sajnos ma, Magyarországon ez még annyira tabu, ezen büntető eljárások annyira "gyerekcipőben" járnak, hogy többnyire nem is hisznek a gyerekeknek, ha még is elmondják. Kevés az az ügy, ami bíróságra kerül, többnyire a nyomozás elakad és abba marad bizonyíték hiányában. Tehát a gyerek nem csak az elkövetőben csalódik, hanem mindenki másban, mert nem, hogy nem kap büntetést például az apa, de még perelhet is láthatásért, amit ha megkap.........kitudja mitörténik?

Miért nem látják a problémát? Miért hiszik azt, hogy amit nem látnak, az nem is létezik? Miért hiszi azt mindenki, hogy vele ilyen nem történhet? Miért?