#nemateszégyened

Szia Melinda!

„Egy év hosszú, egy perc röpke, még is egy röpke percben, egy élet törhet össze”

Ez az idézet írja leginkább körül az életem azon részét, amikor összetörtem teljesen. Nem is akkor törtem össze teljesen, amikor a bántalmazás zajlott, hanem amikor anyukám teljesen ellenem fordult. 8 éves voltam amikor a nevelőapám molesztálni kezdett. Először csak tapogatott, aztán már megfélemlítéssel a bugyimba is bemászott. Olyan helyeken puszilgatott, ahol senkinek nem szabadott volna akkor még csak megérintenie sem engem. Féltem, nem tudtam mit csináljak, nem mertem beszélni róla. Egyszer nagyon rosszul lettem, amikor a számba rakta. Mert ezt is megtette. Aztán egyik napról a másikra abba maradtak ezek a molesztálások, de nem tudtam túl lenni rajtuk. 5 évembe telt, hogy rászánjam magamat arra, hogy elmondjam anyukámnak. Megbántam nagyon. Elmeséltem mi történt és kaptam egy hatalmas pofont. Közölte, megyünk orvoshoz, mert beteg vagy. Elvitt pszichológushoz és elmondta neki, hogy én közéjük akarok állni, tönkre akarom tenni a kapcsolatukat. ITT TÖRTEM ÖSSZE! Ez most komoly?? Komoly. Anyám, ha lehet így nevezni ezek után, megvolt győződve arról, hogy én közéjük akarok állni. Elmondtam a pszichológusnak mindent. Elmondta ezeket anyámnak, aki újra és újra azt hajtogatta, hogy az ő „Szerelme” nem lenne képes ilyenre, az ki van zárva, hisz lányaként szeret. Lányaként. Mi lenne, ha tényleg az is lennék? Bele sem mertem gondolni. Persze én voltam a beteg.

De segíts nekem Melinda! Milyen pszichológus az ilyen? Miért foglalkozik emberekkel? Miért csinálta ezt, amikor elmondtam neki mindent?

Amikor a nevelőapám már nyeregbe érezte magát, elkezdte újra. Előszőr csak szavakkal, mondatokkal. „Megb@szlak!” „Kileszel ny@lva!” „Sz.pni fogsz!” „Kurv@!” stb. Aztán jöttek a csapkodások a seggemre, mellemre, nyakamra. Volt olyan is, hogy megtépett és közben kiabálta, hogy visíts te kurv@! Aztán jöttek a bugyiba nyúlkálások és meg rosszabb, durvább dolgok. Többször gondoltam rá, hogy a barátnőmnek mesélek róla, de nem mertem. Senkinek, hisz anyám és még a pszichológus is úgy kezeltek, hogy hazudok. Próbáltam minél többet a barátnőmnél aludni, kedves anyukája volt, apukája már nem élt. Gyógyszert szedtem, egy állítólagos depresszióra, amit az váltott ki, hogy nem bírtam beletörődni abba, hogy anyámék kapcsolatát nem tudtam szétszedni. A gyógyszert szépen beszedtem, mert kicsit enyhített a lelki fájdalmaimon. Egyszer a barátnőmnél töltöttem egy hosszú hétvégét és az édesanyja megtalálta a gyógyszert. Megkérdezte miért szedem. Hazudtam. De nem hitte el. Hetekig tartott még végre kiszedte belőlem. De örültem nagyon, hisz hitt nekem. Egyből intézkedni kezdett, ment a megfelelő hatóságokhoz, gyermekvédelemhez és ahova csak lehetett. Ezt innen is HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM NEKI ha eljut hozzá és elolvassa.

Magához vett, megküzdött értem! A nevelőapám ellen vádat emeltek, de a szavam nem volt elég, maradandó testi sérüléseket nem okozott, így bizonyíték hiányában elejtették a vádat.

Szeretném, ha választ kaphatnék arra, hogy miért ússza meg valaki azt, hogy egy gyermek életét tönkre teszi, hogy lelkileg eltapossa és semmissé teszi? Miért nem történt meg például a pszichológus kihallgatása? Miért nem történt semmi, amikor mindenki tudott mindent?

Itt vagyok 22 évesen és ha hozzám ér egy fiú, vagy férfi, akár csak a tömegközlekedésen is, remegek és rosszul vagyok.

Egyetlen kérésem van mindenkihez!

NE AKARJATOK GYEREKET, HA NEM VIGYÁZTOK RÁ!

Köszönöm Melinda, ha elolvasod. Szeretnék én is segíteni, kérlek hívj fel, alul a számom! Puszi, Barbi