#nemateszégyened

"Szia Melinda!

21 éves lány vagyok és engem az édesapám bántalmazott! Jómódú családból származom, édesapám ügyvéd, édesanyám orvos. Nagy házban lakunk, semmiben nem szenvedtem hiányt soha, mindig mindent megkaptam ami elhagyta a számat. Ezt csak azért tartom fontosnak leírni, mert többnyire úgy hiszik az emberek, ahogy én látom, hogy sanyarúbb sorsú családoknál fordul csak ilyen elő többnyire. Pedig nem. Az ismeretségi körünkben, akik szintén jómódúak, akadnak bőven érdekességek! Sajnos többek már ebbe nőttek fel, hogy “apuci játszik”, cserébe a gyerek kap valamit. Megszokott, mint másoknál az, hogy vasárnap délben ebéd az asztalon. “Anyukák” egy része tud is erről, de hát a bunda,az ékszer, a drága cipők, autók “kiengesztelik” őket! Nem emlékszem nálunk mikor kezdődött, kicsi voltam. Ovis. De pontosan nem tudnám megmondani. Anya minden héten 1 x elment vagy fodrászhoz, vagy kozmetikushoz, vagy tornázni, vagy  éppen mikor mi dolga volt. Ilyenkor apámmal voltam, sose volt dadám.

Ezt az időt apám féle “játékkal” ütöttük el. Ennyi idős fejjel már azt gondolom, hogy ezt játéknak meg a pokol legmélyéről sem lehet játéknak hívni. Ez úgy zajlott, hogy nekem meztelenre kellett vetkőznöm, először játszottam amivel akartam a játékaim közül, apám közben az ágyon ülve vagy fekve nézett és simogatta magát. Amikor ez már unalmassá vált neki, akkor engem cirógatott és a lába között matatott. Utána már ez sem volt elég, zuhanyoznom és fürdenem kellett vele. Ilyenkor már magát teljesen elrendezte, ha érted mire gondolok. Később már az én kezem vagy combjaim által sikerült neki elélvezni. Kényelmetlenül éreztem magam, de mindig azt mondta, addig találjam ki mit szeretnék cserébe. Anyámnak nem beszélhettem erről, mert azt mondta, hogy akkor el vesz tőlünk mindent, utcára kerülünk és mehetek intézetbe. Kisgyerekként, naívan azt gondoltam ez így működik. Adok valamit és cserébe kapok valamit. Tini korom is így ment ki. A helyes kifejezés a viselkedésemre talán a ribanc volt. Így utólag visszagondolva, szörnyen érzem magam, utálom, megvetem és szégyellem magam. Apám 15 éves koromig “játszott” velem, aztán mar nem kellettem neki, kitudja miért. Lett egy barátnőm akkor, nem a mi körünkből, nem volt jómódú, nem kapott meg mindig mindent mint én. Egyszer szóba jött ez a téma és ő szörnyülködve hallgatta ahogy meséltem. Tulajdonképpen tőle tudtam meg, hogy ez nem hogy nem normális, de még  beteg, undorító, és még sorolhatnám. Onnantól kezdve, hatalmasat fordult velem a világ. Bezárkóztam, nem jártam szórakozni, undorodtam apámtól és elnyomtam mindent. Elém akadt a blogod, elolvastam. Felkavart minden érzést, érintést, undort amit akkor éreztem apámmal azokon a napokon. Kibőgtem magam és kitálaltam anyukámnak. Jobban érzem magam, sokkal! Anyukám teljesen ledöbbent, meséltem neki a többiekről is, de ez már másik történet!

Szóval köszönöm, hogy olvashattam a blogod és eltudtam mondani anyukámnak!

Minden jót kívánok neked!

Tisztelettel: Laura"